2011.09.2-4. II. Nyári tábor: Szigetmonostor www.arnyassziget.hu
A gyerekek már nagyon várták a nyári tábort, és persze mi is. Most Szigetmonostorra utaztunk (Szentendre mellett) Az volt a célunk, hogy a gyermekek és a szülők is újra összerázódjanak a nyári szünet után, és egy eseményekben és élményekben gazdag évnek induljunk neki, és persze a fontosabb . tennivalókat is megbeszéljük. Szigetmonostor gyönyörű, igazi vadregényes táj, tele óriási fenyőfákkal. A táborban faházakban aludtunk, és sokunknak a régi iskoláskori kirándulások jutottak eszébe erről a helyről.
Első este Gubó Kata is meglátogatott minket, és kint az erdőben euritmiát tartott nekünk, felnőtteknek. Engem mindig élvezettel tölt el, nagy koncentrációt és odafigyelést igényel, de mégis kikapcsol és megnyugtat. Esténként, mikor már a gyerekek a sok játéktól, szaladgálástól fáradtan elaludtak, mi még beszélgettünk kicsit (ezek kötetlen beszélgetések voltak), végül aludni mentünk.
Szombaton és vasárnap is lesétáltunk a közeli Duna partra, amit a gyerekek rettentően élveztek, önfeledten játszottak, pacsáltak, iszapban dagonyáztak. Szerencsénkre az idő nekünk kedvezett, nyári meleg időnk volt, így a gyerekek nyugodtan vizezhettek.
Szebbnél- szebb köveket, kagylókat és csigaházat gyűjtöttek a gyerekek. Anikó bevezette az anyukákat a kézzel való horgolás rejtelmeibe, és remek kantárok születtek a gyerekek legnagyobb örömére. Szombat este tábortűznél főztük a vacsorát, az apukák remek tüzet csináltak, az anyukák pedig finom vacsorát.
Mindeközben fociztunk, spárgalabirintust jártunk, a gyerekek pedig önfeledten játszottak.
Vasárnap reggeli után mindenki összepakolt, és még egy nagyot sétáltunk a parton, majd ebéd után indultunk haza.
A gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt jót tett ez a hétvége. Hazafelé az autóban nézelődtem, a Dunakanyarban jöttünk végig, Visegrád, Esztergom, ezek mind gyönyörű helyek.